Felszentelték a Nemzet Megváltásának Katedrálisát, hívek tízezrei vettek részt


-A A+

Mintegy 30 ezer személy vett részt vasárnap a bukaresti Nemzet Megváltása ortodox katedrális felszentelésén. A több mint kétezer meghívott között volt Viorica Dăncilă miniszterelnök, Valer Dorneanu alkotmánybírósági elnök és több más politikus.

A katedrális belsejében csak a meghívottak számára volt ülőhely, az ország minden szegletéből érkezett ortodox hívek tízezrei - akik közül sokan népviseletbe öltöztek, és román zászlókat lengettek - a székesegyház előtti térről követték végig a ceremóniát, óriáskivetítőkön keresztül.Az oltárszentelési liturgiát Daniel ortodox pátriárka mellett Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, valamint a görög ortodox egyház küldöttségét vezető Kriszosztomosz érsek tartotta.A székesegyház előterében már szombaton délután elhelyezték a románság védőszentjének tartott Szent András ereklyéjét, valamint Szent Katalin alexandriai vértanú ereklyéjének egy darabját. Ezeket a liturgia után, 13 órától tekinthetik meg a hívők, akik előtt csütörtökig nyitva áll még a katedrális ajtaja.A Nemzet Megváltása székesegyház alapkövét 2007. szeptember 29-én helyezték el, ekkor szentelték fel a leendő létesítmény helyszínét, majd 2010. végén kezdődtek el az építési munkálatok. Mostanra 95 százalékban készült el a katedrális, amelynek megépítésére eddig hozzávetőlegesen 110 millió eurót költött a román állam és a román ortodox egyház.








EZT OLVASTA MÁR?

X